Csak a számban olvad...de ott nagyon!

Idén tíz éve, hogy elkezdtek repedések mutatkozni azon a barátságon, amelyről meg voltam győződve, hogy örökké tart majd. És az nagyon szomorú ám, ha egy barátság véget ér. Mert ha egy szerelem ér véget, még mindig maradhatunk barátok. De barátokból mik leszünk? Ismerősök? Felejtsd el, nem működik. Én próbáltam. Két évem ment rá, mire meghoztam a végleges döntést: inkább ne lássuk egymást soha többé.

De egyelőre még csak 2009 van, február, egy vigasztalan havas, esős, havas-esős délelőttön vonatozunk be Amszterdamba. Amszterdamba, ahol megnéztünk mindenféle jellegzetes nevezetességet, lásd coffee shop, piroslámpás negyed, stb....némelyiket kívülről, némelyiket belülről. Élményekben nem volt hiány. Nekem mégis az amerikai bolt maradt meg leginkább, ahová csak teljesen véletlenül tévedtünk be. Itt (v)ettem életemben először földimogyoróvajas MandM's-et. Először, és egészen mostanáig utoljára. Olyan nehéz beszerezni talán, az internet korában?? Nem, biztosan nem. Csak elég rossz emlékeim fűződtek hozzá. Főleg ezt eszegettem ugyanis hazafelé a repülőn Hollandiából és akkor már biztosan láttam, ez itt a vég kezdete.

Na, szóval itt volt az ideje újrakonvertálnom az élményt! Elő hát az amerikai kapcsolattal, aki igazán bőkezűnek bizonyult, hiszen immáron egy hete ez a csodálatos zacskó díszíti a polcomat (és még mindig van benne!):

Álmomban nem számítottam egy kilós ajándékra...de néha a valóság szebb, mint a legszebb álom!

Előrebocsátom, hogy mostanra már több mint száz órája nem ettem csokit! Nálam ez legalábbis rekordgyanús! Gyorsan beteszem azt a zenét, amit kizárólag euforikus emocionális élmények aláfestésére tartogatok, hiszen nem titkoltan most is valami ilyesmire készülök:

Igazság szerint MandM's-et én mindig tömegesen szoktam a számba szórni. Aztán gyors állkapocsmozgással össze szoktam őket rágni. Szóval ez a mai tudatos csokikóstolás valami soha nem látott mértékű önuralmat követel meg tőlem. Csak mondom, hogy tudd: egy teljesen egyedi és jó eséllyel megismételhetetlen csoda van készülőben.

Szépen kiválogatom a legnagyobb golyókat a zacskóból (a különleges töltelék miatt nem egységesek a méretek, sőt, a szívem legnagyobb gyönyörűségére vannak duplák is!), színenként egyet teszek a dicsőséges körbe:

Kiválasztom a zöldet, ő a legnagyobb, ő lesz az első áldozatom. Na repülj be a számba, de gyorsan ám!

Egészen elképesztő, hogyan hat az ízérzékelésemre az a tény, hogy már ötödik napja nem ettem cukrosat. Szinte elviselhetetlenül édesnek érzem a külső cukorborítást. Szerencsére hamar leolvad a festék, s a kemény külső igazán csodás azaz csokis belsőt takar! Hamar, talán túl hamar elérek a harmadik réteghez, pedig esküszöm hagyom magától olvadni, nem siettetem a nyelvemmel meg semmi ilyesmi. Óriási meglepetés ér: a földimogyoróvaj-töltelék cukrot szinte egyáltalán nem tartalmaz, sőt, önmagában ízlelve kifejezetten sós. WOW! Szerintem életemben először szedtem igazán ízekre egy ilyen apró kis golyóbist.

Na, de most már hadd harapjak is valamit, kissé nehezen viselem, ha ennyire parlagon hever az orális fixációm. A sárga lesz a következő szerencsés kiválasztott:

Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, ilyet is most csináltam először. Normál esetben nem szokásom mikroszkopikus méretű csokigolyócskák kettéharapásával bíbelődni! De ezért a fotóért megérte, nemde? A narancssárga golyó kíméletlen szétharapásával tovább fokozódik az esztétikai élmény, ezúttal ugyanis atomjaira hull a kiskavics és csodálatosan elkülönül a három réteg: az édes, a krémes meg a sós! Íme!

Bár mostanra már beigazolódott a gyanúm, hogy ők hárman csupán együtt és egységben alkotják az egyszeri és megismételhetetlen ízélményt, hajt a kíváncsiság, és egy új fotó kedvéért rétegenként haladok az evéssel szopogatással. A kék golyóról a festékréteg tűnik el lassan és akkor ilyen csúnyán fest:

A barna golyónál pedig egészen a legbelső értékig ásom magam:

A pirosat pedig egyszerű és gyors szétrágás általi halálra ítélem:

Ja, meg az összes többit is, ekkor már tömegpusztító üzemmódba mentem át! Pokolba az önuralommal!

Tanulság: ízélménynek sokkal érdekesebb, ha egyenként, odafigyelve, rétegenként és lassan eszem az MandM's-et....a személyiségemhez viszont ezerszer jobban illik a csoportos szétrágás, imádom ugyanis, amikor elönti az agyamat az endorfin!

Werkfotó: castingra várva (a legnagyobb szemek kiválasztásakor:-)