Montag, 21. September 2020

A legkellemesebb csalódás

Ezt a bejegyzést még 2019. október 19-én írtam, csak elfelejtettem megszerkeszteni és közzétenni. De majd most! Íme:

Amikor ezt a pofás kis édességet először szemügyre vettem, azaz a kezem ügyébe került, akkor elég ügyetlenül azt találtam mondani az ajándékozónak: Jaj, fudge? Azt nem szeretem, mert túl kemény, és amúgyis beleragad a fogamba. Ő szerencsére nem sértődött meg, csak mindentudóan mosolygott, a szemeiből pedig azt olvastam ki, hogy "na, kóstold csak meg, aztán majd meglátod!"

Amikor végre vettem a fáradságot és rendesen elolvastam a csomagoláson a feliratot, már kezdett valami derengeni. Chocolate fudge! Talán ez mégsem azt rejti, amire gondolok!


Csomagoljuk ki csak gyorsan, hátha a kendőzetlen valóságtól okosabb leszek (még ennél is!)


Bevallom, így elsőre nem annyira bizalomgerjesztő. Kicsit hasonlít a Lidl-féle nyers szeletre, ami állítólag kesudióból és fügéből készül, de igazából simán orvosságíze van. Jó. Adok neki egy esélyt, mindenféle külsőségeken alapuló előítélet (csokirasszizmus!) nélkül. A várhatóan rám törő ízélményt ennek a zenének a lejátszásával fokozom:


És milyen igaz! Ez az élmény semmihez sem hasonlítható! Én még soha nem kóstoltam ilyen tökéletes keresztezését a csokoládénak és a vajkaramellának! Kezdjük ott, hogy amikor beleharapok, azonnal letörik, mit törik, egyenesen belemorzsálódik a számba egy darab! Az állkapcsom mindenféle erőfeszítése nélkül történik mindez, állaga egyszerűen mesés, szinte magától olvad szét a nyelvemen, a fogba ragadás (az én legnagyobb félelmem!) veszélye egyáltalán nem áll fenn!


De ahogy minden jónak vége szakad egyszer, ez a bámulatos állagú és ízű csoda is összesen két harapás erejéig bírja munkára a rágó- és nyelőszerveimet. Még fel sem ocsúdtam igazán az ámulatból és máris ez a szomorú kép tárul a szemem elé:


Mindent egybevetve arra kérem kedves olvasóimat, hogy soha, de soha ne tápláljanak előítéleteket egy csokival szemben! Pláne úgy ne alkossanak véleményt róla, hogy még csak fel sem bontották...de ha mégis, akkor semmiképpen ne az ajándékozó füle hallatára! Mert úgy járnak mint én...nem győznek csodálkozni!

Ezzel el is értünk a 2019. szeptemberi amerikai szeretetcsomag végéhez...de csak semmi siránkozás! Számtalan csoki vár kóstolásra és elemzésre (ízekre szedésre) itt, a német boltokban is! Harapásra fel!